A csíksomlyói kegyhely himnusza. (P. Timár Asztrik OFM minősítése.)

Amikor a kegytemplomban rákezdik a hívők az Eljöttünk hozzád, Szűz Anyánk, Hallgass meg minket, s tekints ránk kezdetű máriaéneket nem is tudják, hogy e dallam szerzője a szomszédos kolostor egyik közeli szobájában éli mindennapjait. P. Márk József ofm, a mindenki által jól ismert, és szeretett József atya, már negyven éve él a csíksomlyói rendház falai között. Kántori képzettsége és kiváló zenei érzéke közismert, de nálánál jobban senki nem ismeri a Szűzanya kegyeiért esengő zarándokok kedves dalait és éneklő szokásait.

Az otthoni zarándokokra gondolt József atya Lourdes-ban, 1978-ban, amikor a híres kegyhelyen felcsendült az Ave, ave Maria… A magasztos dallam mellett festői látványban is része volt, mert az esti ájtatosságon sok ezer ember kezében csapongott a gyertyák fénye. Mondta is P. Écsy János provinciális úrnak: - „Jó lenne otthon is hasonló szertartást rendezni, csak nekünk nincs ilyen szép himnuszunk.” Hazatérésük után nyomban hozzálátott a komponálásnak és meg is született a mű 1979-re. Mária köszöntőt többet is énekeltek már addig is, de általánosat, olyan nem volt még ahol nevesítik a Szűzanyát: - köszöntünk Somlyó szép csillaga. Később egy másik, hasonló kompozíció is született, ahol egy meglévő szöveghez rendelt, egy korábban gyermekverssel énekelt dallamot: Óh szentséges Szűz Mária…, ami szerinte az egyik legszebb somlyói máriaének, de valahogy az imádkozó hívek nem ismerték meg eléggé és nem került használatba.



Az elmúlt másfél évben oly nagy sikerrel bevezetett első szombati Mária köszöntőkön a rózsafüzér imádságok között két versszakonként most már az Eljöttünk hozzád, Szűz Anyánk…vált megszokottá. Asztrik atya, a templomigazgató, aki az Európai Máriás Háló éves konferenciáin minden esztendőben részt vesz, és jól ismeri a többi kegyhelyen alkalmazott liturgikus rendet, mondta ki először: Ez a dal olyan szép, hogy méltó arra, hogy kegyhelyünk himnusza legyen. Így lett Csíksomlyónak, most már a nemzetközi normák szerint is elismert himnusza. A szerzetesrend által kiadott énekes könyvben azonban nincs szerző feltüntetve ennél a műnél sem. Azt most már tudjuk, hogy József atya komponálta a dallamot, de hogy született a szöveg?

 

– Nyilván megszállt a Szentlélek, mert egyszer csak elkezdtem írni – emlékezik vissza József atya. – Nem gondolkoztam, nem törtem a fejem, hanem egyszer csak ott volt leírva előttem az egész. Csak úgy lejegyeztem, ami eszembe jutott. Később, amikor összehasonlítottam más máriaénekekkel jöttem rá, hogy egészen világos szerkezete van és éppen olyan képeket használ, mint amilyen a nép ajkán született daloknál megszokott. Az első, köszöntő versszak után négy leíró strófa következik, amelyek a Szűzanya látványát elevenítik meg, utána pedig a búcsú történései és a kegyes hívek könyörgései következnek. Abban, hogy ez a szöveg is oly népszerűvé vált, szerepe lehet annak, hogy megnyilatkozhat a búcsús lélek és éppoly természetesen, ahogy a való életben történik a processzió.

 

- Hálát adok Istennek azért, hogy engem talált meg erre a szép feladatra, és sikerült olyat alkotnom, amelyben a nép gyönyörködik, és örömét leli! – mondta végezetül, a jó egészségnek örvendő, mindig derűs, nyolcvanhárom esztendős P. Márk Józsefferences atya.

 

Megjelent a Csíksomlyói Magazin 2010-es számában.





   A SZŰZANYA KÖSZÖNTÉSE


   CSÍKSOMLYÓN

 

Egy kis ismertetést teszek közzé ezen „Szűz Mária köszöntése” keletkezése és közismertté válása révén. 1978 év őszén P. Écsy Jánossal Lourdesbe érkezve, egy szabadtéri ünneplést láttunk a felső templom feljárójáról. A szentmise befejeztével a többezres hívősereg körmenetben vonult a templom előtti térre, énekelve a Lourdesi Szűzanya tiszteletére írt himnuszt. A refrénre: Áve, áve, áve Mária… a kezükben lévő zászlócskákat a magasba emelték. Ez a jelenet oly fönséges volt, hogy elhatároztam, hogy én is fogok egy ilyen himnuszt írni a csíksomlyói Szűz Mária tiszteletére. 1979-ben meg is írtam ezt a verset és hozzá dallamot. 1992-ben, egy pünkösdi búcsús kiadványban, egyéb búcsús énekek között megjelenttettem. Hangelvételt is készítettünk, amelyet Bartalis Mária, a kegytemplom sekrestyése énekelt, én magam orgonáltam és a kegytemplom régi kórusa énekelte a refrént: „Köszöntünk Somlyó szép Csillaga.” - Egyszeriben az érdeklődés előterébe került ez a hangfelvétel kazetta formátumban. Sokan megvásárolták. Idő múltával időszerűvé vált ezen ének alkalmazása, mégpedig akkor, amikor elkezdődött az elsőszombati ünnepélyes Mária köszöntő a kegytemplomban. P. Arthur házfőnök indította el az ünneplést és P. Asztrik templomigazgató hozzá járult a kiteljesedéséhez. Jónak látta ezt a Mária-köszöntő éneket beiktatni a rózsafüzér tizedei közé. Még azt is megemlítem, hogy Asztrik atya a himnusz nevet adta neki. Az én véleményem az volt, hogy ez nem himnusz, csak köszöntő. Miután azonban áttanulmányoztam a lourdesi, a fatimai, a mátraverebély-szentkúti Mária-himnuszoknak szövegeit, úgy látom, hogy ez is megüti a mértéket, hogy himnusznak nevezzük. - Íme, itt közzé tesszük ezt az 1992-ben felvételezett himnuszt, a csíksomlyói szűz Mária tiszteletére.

Márk József OFM

Huszonöt éve tartják a két Somlyó hegye közti nyeregben a zarándoklatot
Hargita Népe 2018. máj. 19. (Sarány István)
Az idei pünkösdszombati búcsú a két Somlyó hegye közötti Nyeregben szervezett zarándoklatok sorában a huszonötödik. A rendszerváltás utáni években, a korábbi tiltás megszűntével jelentős mértékben megnövekedett a zarándokok száma, immár nem fértek a kegytemplomban és a templom előtti téren. Először 1993-ban vezették ki a keresztaljákat a Nyeregbe, azóta a zarándokok százezreinek közös imája megszentelte a helyet. A kiköltözés körülményeiről P. Márk Vince, szerzetesi nevén József atya számolt be Sarány István kérdéseire válaszolva.
Fellapozva a Hargita Népe 1993. pünkösdjét megelőző számait, rátaláltam az akkori ferences tartományfőnök atyával, P. Benedek Domokossal készített beszélgetésemre, amelyben a főatya újságolta, hogy abban az évben, a korábban megszokott rendtől eltérően nem a kegytemplomban és a templom előtti téren lesz a búcsús szentmise, hanem a Kis- és Nagy-Somlyó hegye közti Nyeregben. Domokos atya így indokolta a helyszínválasztást: „Az elmúlt esztendőkben például a százezres tömeg a gimnáziumtól a borvízig ért, ott álltak az esőben, a szentmisét csak az a pár ezer ember hallgathatta végig, aki befért a templomkertbe.”
József atya a kolostor társalgójában fogadott, ott elevenítette fel a negyed századdal ezelőtt történteket.
– 1992-ben már elakadt a tömeg a Szék útján, nem tudtak bejönni a templom előtti térre – emlékezik József atya. – S akkor azt mondtam, ki kell vinni a zarándokokat hegyre.
A helyszínválasztás adta magát
Elmesélte, hogy több helyszínt is megnéztek a környéken, de a legalkalmasabbnak a két Somlyó hegye közötti Nyerget találták, s a nép amúgy is szent helyként tiszteli a helyet, no meg minden búcsújáróhely mellett van egy szent hegy.
A kilencvenegyedik évében járó szerzetes beszámolt arról is, hogy már egy évvel korábban szerették volna új helyszínen tartani a búcsús szentmisét, hogy minden zarándok részesülhessen benne, de akkor nem kapták meg Bálint Lajos akkori érsek beleegyezését.
– 1993-ban aztán megkaptuk az engedélyt – mondja József atya. – Albert atyával kimentünk, megnéztük a helyet, megépítettünk egy kalibaszerű oltárt, ami aztán évekig állt, később építették a mostani Hármashalom-oltárt.
Egyre gyarapodott a segítők száma
József atya kiemelte a zarándoktömeg irányításához a gimnázium tanáraitól kapott segítséget, azt, hogy első perctől melléjük állt Borsodi László tanár és néhai kollégája, az évekig a bemondó szerepét ellátó Miklós József. Körülöttük alakult ki „a karszalagos rendezőknek a rendje”, akik „előre kevesen voltak, de mind többen lettek”.
Eleinte mintegy harminc önkéntes munkáját vették igénybe, manapság mintegy százhúszan vannak, biztosítva a búcsú zavartalan lefolyását.
– Azt kérdezte valaki, mit tudtok csinálni, hogy ekkora tömeget rendben tartsatok? Mondom, nem csinálunk semmit – így József atya.
S elmesélte, hogy a rendezőkkel mindent megbeszéltek előzetesen, kijelölték a tájegységek helyét, minden zarándokcsoportot a számára kijelölt helyre irányítottak, s mindvégig gondoskodtak arról, hogy a szentmise kezdetéig imával, információk közlésével lekössék a zarándokok figyelmét. Ő maga utoljára 2007-ben irányította a Nyeregben a szervezőmunkát, később egészségi állapota már nem engedte meg, hogy vállalja ezt a feladatot.
– De az akkori társaim annyira tudták a dolgot, hogy akkor már ment minden – jegyezte meg.
Nem lázadni, hanem imádkozni jöttek
József atya szerint alaptalan volt azoknak az aggodalma, akik attól tartottak, hogy a szabadtéri szentmise afféle kirándulássá alakul, vagy nem az alkalomhoz megfelelően viselkednek az emberek.
– Én azt mondtam a hatóságnak még a kommunista időben is, hogy ide nem lázadni jönnek a népek, hanem imádkozni – hangsúlyozta, s felelevenített egy, 1968-ban vagy 1969-ben történt esetet: – Nyugtalanság állt be a nép körében is, kiáltványokat dobáltak el itt fenn a hegyen és az utakon, és akkor a szekuritátésok, a hatósági emberek nagyon meg voltak ijedve, mert ha zendülés találna lenni ekkora tömegben, akkor őket hibáztatnák.
Szó esett a zarándokok számának alakulásáról. Emlékei szerint a hatvanas-hetvenes években ezerre, kétezerre becsülték a búcsújárók számát, a rendszerváltás utáni első zarándoklaton mintegy ötven-hetven ezer ember gyűlt össze. Aztán rohamosan nőtt a mai, több százezres nagyságrendűre. Megjegyezte azonban, hogy túlzottnak tartja a félmilliós számot, a 350 ezer inkább fedi a valóságot, a nyeregben, a kegytemplomban és a téren lévők együtt adják ezt a számot. De nehéz ezt felbecsülni – jegyezte meg.
Nélkülözés 1990-ig
József atya számára a legemlékezetesebb pünkösdszombati búcsúnak az 1990. esztendei bizonyult, „mert akkor megpróbáltuk visszaállítani a régi rendet”.
– Ez nagyon érdekes volt, mert a régi rendszer szerint 25-30, legtöbb 40-50 ember jött egy keresztaljával. Tehát pár ezer ember gyűlt össze, s ahogy érkeztek, bejöttek a kapun, elmentek a kórház felé és a Szent János-kápolnánál tértek vissza, azután mentek be a templomba, amíg befértek. Egy barát köszöntötte a búcsúra jövő híveket a Szent János-kápolna előtti kő szószékről. Kilencvenben én köszöntöttem – eleveníti fel a közel három évtizeddel ezelőtti történéseket. – Ugye, így egyeztünk meg, Albert atya rendezte a belső dolgokat, miséket, én ott köszöntöttem a búcsúsokat.
Mint mondja, minden csoporthoz más-más szavakat intézett, de „a lényeg az volt: Isten megadta, hogy újra búcsúba jöhettetek, a Szűzanya vár benneteket, nagyon nélkülözött, adjátok elé neki bánatotokat, kéréseiteket, mert a Szűzanya megáld titeket”.
Az idős szerzetes elégtétellel nyugtázza, hogy a búcsúk szervezése zavartalanul folyik.
Személyesebb, dallamosabb hangot ütve
Közben megkérdeztem azt is, hogy foglalkozik-e még zeneszerzéssel, ugyanis nevéhez fűződik az „Eljöttünk hozzád, Szűzanyánk, / hallgass meg minket, s tekints ránk. / Köszöntünk Somlyó szép csillaga, / üdvözlégy, áldott Szűzmária” kezdetű ének, emellett énekeskönyvet állított össze kántorok számára, orgonakíséretet készített Mária-énekeknek és más egyházi énekeknek.
Mint mondja, első szerzeménye egy Úrangyala volt, ugyanis elsőéves teológus korában hallotta énekelni az Úrangyalát, de mifelénk akkor még nem énekelték, s mivel túl németesnek találta a dallamot, ő maga szerzett helyette másikat, amit mindmáig énekelnek. Közben megtudta, hogy a moldvai csángók is éneklik az Úrangyalát, a szerkezete ugyanaz, mint az ő szerzeményéé, csupán stílusa különbözik attól.
De írt misét a Somlyói Szűz Mária tiszteletére Kájoni hagyományából merítkezve, „a kántor énekelgeti néha”, s megírta a már említett Mária-köszöntőt.
– Amikor János atyával Lourdes-ban voltunk, hallottam, hogy énekelték Ave, ave, ave Maria-t amit itthonról ismertem, magyarul énekelgették, de ott a nagy tömeg énekelte, s olyan szép volt, hogy gondoltam, hazamegyünk, s a Somlyói Mária tiszteletére én is írok egyet – emlékszik József atya.
Megírta az éneket, majd egy ideig nem foglalkozott vele. Később, az első szombati körmenetek alkalmával énekelgették kétszakaszonként a rózsafüzér tizedei között. „S úgy bevették, el se lehet hagyni!” – nyugtázza elégtétellel. Az már szerénységével függ össze, hogy hosszú ideig a kiadványokban nem szerepelt szerzőként, neve helyett az írta: „a nép ajkáról”.
József atya már gyermekkorában megszerette a zenét. Hegedült, többnyire népdalokat játszott, s a hangszer elkísérte a tanítóképzőbe is, csak akkor hagyta otthon, amikor belépett a Ferenc-rendbe. Ekkor az orgona iránt kezdett érdeklődni, „barátfióka”-ként már egy misét végig tudott orgonálni. Együtt szolgált Boros Valér testvérrel, aki remek orgonista és karvezető volt, nagyon sokat tanult tőle. Teológiai tanulmányait azonban az intézet államosítása és a rendtagok üldöztetése miatt négy évig kénytelen volt megszakítani, közben munkaszolgálatos katona is volt, s tanulmányait a dési lágerben, titokban folytatta. Itt is együtt volt Valér testvérrel, tanulmányai mellett az orgona titkaiban is elmélyült. Két évig Zágonban szolgált, majd Csíksomlyóra került 1969-ben, itt is sok időt töltött az orgona mellett.
– Úgy nekifeküdtem, gondoltam, jól begyakorlom magam és nagy műveket fogok játszani. Aztán rájöttem, hogy nem tudok, mert merevek az ujjaim és a lábaim… Akkor úgy történt, hogy 15 évig kántorkodtam – mondja József atya, megjegyezve, hogy őt követte Bartalis Mária, akit 2000-ben váltott a jelenlegi kántor.
József atya élete mintegy fél évszázada szorosan összefonódik a csíksomlyói kegyhellyel. Hosszú szolgálata alatt nagy történések részese, tanúja lehetett.
A búcsús szentmise helyszínének negyed századdal ezelőtti megváltoztatása is immár történelem.