Negyvenkét év Csíksomlyón. (1970-2012)
Tizennégy év dési lágerélet után, amikor a nagy közösség végképp feloszlott, - elöljárói rendelkezés alapján, - én a háromszéki Zágon plébániáján működtem két évet.(1967-69.) Időközben P. Daczó Lukács kérte az elöljáróságot, hogy engem helyezzenek át Csíksomlyóra. Ez be is következett 1969 december 19-én.
P. Lukács mellett beletanultam a somlyói jámbor életbe. A papi ténykedésen kívül sokat gyakoroltam az orgonán. A szentmiséken többnyire én orgonáltam. Szabadidőben csoportos kirándulásokat tartottunk a környező hegyekre. Leginkább a Kis- és Nagysomlyó hegyére. A templomlátogató hívek létszáma, megközelítőleg sem volt olyan nagy, mint napjainkban. A turisztika nem volt divatban, abban az időben. Somlyóra csak imádkozni jöttek az emberek.
1970. őszén P. Lukács posztot cserélt P. Écsy Jánossal, aki Szentágotáról jött ide. János atyával 11 évet töltöttem Csíksomlyón. Az 1970-es években megindult a turisztika. Mind többen jöttek Somlyóra: ki búcsút járni, ki csodálkozni a szép templom és a búcsújáró hely fölött. Természetesen, meg-szaporodtak a teendők is. Látogatók fogadása, a szent hely bemutatása, a gyónók-áldozók kiszolgálása, miseszolgáltatások bejegyzése. Egyszóval, tavasztól őszig volt tennivaló elég. János atya szerénységgel párosult nagyvonalúságával olyan köztiszteletre tett szert, hogy az akkori állami közegek is elhozták vendégeiket a templom megtekintésére. Ilyenkor, ha alkalmas volt, beinvitáltuk a látogatókat és elbeszélgettünk velük egy pohár bor mellett. Ezzel a nemes gesztussal, ferences szeretettel, úgy lekenyerezte János atya az akkori vezető embereket, hogy szívesen jöttek segítségünkre, amiben csak tehették. Ennek volt köszönhető, hogy 1974-től kezdődően, minden második évben külföldre mentünk turisztikai útra. Összejártuk Közép- és Nyugat-Európa híres búcsújáró helyeit, meglátogattuk múzeumait, műemlékeit. 1980-ban átutaztunk az USA-ba is, az ottani Kusztódia rendezésének ügyében.
Visszatérve a somlyói éveimre, János atya sokat javíttatta a kegytemplom falait, kívül-belül. Pl. 1973-ban átjavíttatta a templom belsejének festését. Külső oldalát, kerítéseket, templomteret köveztette, stb. Én a kifutó fiú szerepét töltöttem be, ahol csak éppen szükség volt segítségre. Különösen, miután letettem a sofőrvizsgát, 1972. január 6-án. A bogárhátú VW-nel sokat fickándoztam. A karbantartást, tisztogatást elvégeztem úgy, hogy János atyának csak be kellett ülnie és nyomnia a gázpedált. Sok utat tettünk együtt, egészen a végső utazásig, amikor balesetben tönkrementünk, 1982 ápr. 19-én.
Kilencven napos kórházi kezelés után hazajöttem Somlyóra. Már itt találtam P. Pöackher Balázs gvárdián és provinciális atyát. Vele is hét évet töltöttem testvéri, jobban mondva alattvalói egyetértésben. Csendes, rendkívüli egyéniség volt. Papi működése a kegytemplomban példaértékű volt. Rendkívül szépen misézett, prédikált és végezte az esküvői szertartást. Betegségeit panasz nélkül viselte. Csak akkor derült ki, hogy nehézségei vannak, amikor elhelyezését kérte Brassóba. Szeretett időnkint elutazni, s azt is szerette, hogy én az alatt, itthon minden ügyet intéztem, ami csak adódott. Búcsúk alatt leült gyóntatni, mert tudta, hogy én a rendházban lebonyolítom a forgalmat. Különösen, amikor a bajuszos püspök (vagyis az “împuternicit”) jött felvigyázási szándékkal és pár pohár misebor bevétele reményében. Ne is beszéljünk arról, amikor a hatalom emberei jöttek figyelmeztetni, nehogy valami zendülés történjen. Hát nekem kellett a garanciát vállalnom, sőt őket bátorítanom: ne féljenek, ezek a búcsúsok imádkozni jönnek, mellékszándék nélkül.
Somlyón évről-évre növekedett a búcsúra zarándokló hívek száma. Különösen pünkösdkor és Mária-neve búcsú alkalmával. A szentmiséket a templomban tartottuk. Nem volt engedélyezve a sza-badban való mise, sem a hagyományos körmenet a Kissomlyó hegyére. Itt bent nem zavarta a hatóság, csak felvigyázta a búcsú menetét. A búcsúra jött nép így is boldog volt, hogy köszönthette a Szűzanyát, ősi szokás szerint, elimádkozva, elénekelve régi szép énekeit, imáit. A Kissomlyó hegyére csoportonként mentek föl, vagy a Jézus hágóján a keresztútat végezve. Ezt nem akadályozták. Az 1970-es évek végére a búcsúsok létszáma elérte a húszezret, az 1980-as évek folyamán a huszonöt-harmincezret. 1990-től kezdve ismét megtarthattuk a pünkösdszombati zarándoklatot teljes egészében.
1989. őszén nemcsak a világváltozás következett be Somlyón, de a főnökváltás is. P. Bartók Albertet hívta meg utódjául Balázs főatya. Ő igen vonakodott, hogy nem méltó ilyen nagy helyre, de én vigasztaltam: "Ne ijedj meg, csak vállald el a posztot. Én majd mondom, mit kell csinálni. Aztán te is belejössz." Hát ezt a jóakaratú megjegyzést igen sokat hánytorgatta Albert atya az elkövetkező hét esztendőben. Mert annyit uralkodott felettem és felettünk. De miután összerázódtunk, jól teltek az évek. Sokat küszködtünk a kolostor és az ingatlanok visszaigénylésével és visszafoglalásával. A külső, visszavehetetlen ingatlanokat egyesíttettük, eladtuk s ebből építettünk kerítéseket, vendégházat és egyéb javításokat eszközöltünk a kolostoron és kolostorban. Felsorolni fölösleges lenne.
Isten kegyelméből, s a rendi elöljáróság intézkedése folytán, én magam is guárdiánkodtam Somlyón, három évet. Nem volt nehéz nekem, mert Albert atya pótolta gyengeségeimet. Megint csak együtt uralkodtuk le ezt a három évet. Mondtam is neki, hogy "szerencséd, hogy jól bántál velem a hét év alatt, mert most már neked is jajj lenne." A rendházban mondhatom, hogy ebben a tíz évben igazán fe-rences szeretet és jó testvéri közérzet uralkodott.
Az 1990-es években nőtte ki magát a pünkösdi zarándoklat igen nagy létszámúra. Természetesen, évről-évre újabb megvalósításokat eszközöltünk a búcsúval kapcsolatban. Évközben pedig a látogatók tömegét kellett fogadnunk, jóformán mi ketten. Változás akkor következett be, amikor Ágoston és Leánder testvéreket felszentelésük után ide helyezték. Ők igen nagy segítségünkre voltak az itt töltött két év alatt.
Megemlékezem még Romuáld testvérről, aki 1973-ban jött ide Somlyóra kisegítés céljából és itt is ragadt. Az ő lelkiismeretes, mindenre gondot viselő és mindenért aggódó természetével, sok-sok rendház körüli tevékenykedésével, rendházunk és családunk őre és gondviselője volt haláláig. (2002)
2000-ben nagy változás következett be a rendház és a mi életünkben. Engem leváltottak, helyembe jött P. Bálint Kapisztrán házfőnöknek, vikáriusnak meg P. Bakos Damján. Albert atyát áthelyezték Székelyudvarhelyre nyugdíjas gyóntató papnak. Mi örvendtünk a leváltásnak. Úgy gondoltuk, hogy a mi időnk lejárt. Jöjjön a friss erő! Én magam elhatároztam, hogy nem akarok a háttérből irányítani. Legfönnebb tanácsot adni, ha kérnének. Az elkövetkező három évben valóban teljes visszavonultságban éltem, gyóntatói és ökonómusi feladatomat hűségesen teljesítve. Az ifjú, kevés tudással és tapasztalattal rendelkező elöljáróim buzgón látták el hivatalukat.
2003-ban házfőnöki kinevezést kapott Somlyóra P. Bakó Pál atya. Templomigazgatónak P. Timár Asztrik. Ők a kolostor megbillent erkölcsi egyensúlyát helyre állították. Az egyházmegyei papsággal a kapcsolatot felvették. Újra teljes fényében ragyogott a kolostor és kegyhely.
2005-től P. Albert Leándert helyezték Somlyóra, házfőnöknek.
2008-tól – 2012-ig P. Péter Arthur a házfőnök. Az ő uralmuk kellemes volt. Megbecsülték szolgálatomat, amennyit én, gyengeségeim ellenére nyújtani tudtam. Gondoskodtak rólam betegségemben, nem terheltek meg túlságosan feladatokkal. Így lelki békességben töltöttem a nyugdíjas életemet. Csak azt kértem Istentől, adjon annyi erőt, hogy tudjak még valamit, ha keveset is, dolgozni és így hasznára lenni a rendháznak, elöljáróimnak és a szent Helynek.
Úgy látom, hogy csak ízelítőt tudtam adni a négy évtizedről. Sok oldalba kerülne, ha mindent le akarnék írni. Én most megköszönöm Istennek és a Szűzanyának a sok kegyelmet, amelyet somlyói szolgálatom alatt nyertem. Nagy kegyelem volt itt élnem és dolgoznom a kegyhely fenntartásán, az események lebonyolításán és az ősi kolostor megszentelt falai között szolgálnom. Istennek legyen dicsőség, a Szűzanyának hála és tisztelet.
Csíksomlyó, 2012. augusztus 19. P. Márk József OFM
